Elkerülő út – számít a veresi lakosság véleménye? Nyomtatás
Írta: --   
2017. november 02. csütörtök, 22:03

A 2017. május 22-én Pásztor Béla Veresegyház Város polgármestere lakossági fórumot tartott az Ivacsok lakóterület közelébe (attól nyugatra) tervezett, M3-as autópálya felé vezető elkerülő úttal kapcsolatosan (térkép). A Harangkút utcában tartott fórumon – melyről emlékeztető, vagy jegyzőkönyv sem készült – igen kevés konkrétum hangzott el.

2017. június 23-án tiltakozó veresegyházi lakosok 126 aláírással ellátott petíciót adtak át Bobál Imrénének, az Ivacsok önkormányzati képviselőjének (utána még további 25 db. aláírás gyűlt össze a nyár folyamán). A lakosság kérte az elkerülő út kapcsán rendkívüli képviselő-testületi ülés összehívását még június folyamán, azonban sem a képviselő Asszony, sem Pásztor Béla Polgármester Úr nem tett eleget a kérésnek a mai napig.

(képünk illusztráció!)

A lakosság a petícióban (letöltés) kérte, hogy:

- az elkerülő úttal kapcsolatos minden közérdekű adat legyen elérhető,

- a tervezett, lakóházakhoz közel (100-130 m-re) vezető, potenciálisan jelentős zajterhelést és levegőszennyezést okozó nyomvonal helyett a GE Kisrét utcai telephelyétől, és az Álomhegyi-tározótól nyugatra húzódó nyomvonalat válassza a képviselő-testület,

- a tervezett elkerülő út későbbi túlterhelésének, illetve személygépkocsi állomány további jelentős növekedésének elkerülése érdekében az önkormányzat – a folyamatban lévő ügyek kivételével – azonnali hatállyal függessze fel az új lakóövezetek kialakítását, illetve a lakóövezetekben tervezett telekértékesítéseket.

A Polgármester Úr az elmúlt hetekben két esetben személyesen egyeztetett a lakossági tiltakozók néhány tagjával, azonban ennek ellenére a lakosság fenti kérelme nem teljesült. Időközben a Tavirózsa Egyesület közérdekű adatkéréssel kikérte az elkerülő úttal kapcsolatosan az önkormányzat megbízásából készíttetett (és jogszabály által előírt) Előzetes Vizsgálati Dokumentációt (EVD), melyből kiderült, hogy a lakóterületektől legtávolabbi – az Álomhegyi tározótól nyugatra húzódó – nyomvonalat, mint alternatívát a tanulmány meg sem vizsgálta (letöltés: EVD, EVD térképek). (Megjegyzendő, hogy a dokumentációban található távolságok nem egyeznek meg a valóságban kijelölt, illetve lemérhető távolságokkal.) Az EVD kapcsán egyesületünk kikérte egy, a térséget jól ismerő közlekedési szakember véleményét, mely röviden az alábbi:

- az elkerülő út funkcióját akkor látná el teljes körűen, ha a teljes nyomvonalon (Vác-Gödöllő) megépülne,

- az EVD szakmailag jó, de – mivel a változatelemzés nem vizsgálta – nem derül ki belőle, hogy a távolabbi nyomvonal miért ne lenne megfelelő,

a tervezett nyomvonalon már meglévő utak (pl. Kisrét utca) műszakilag nem alkalmasak elkerülő útnak, ezért az állam lehet, hogy nem veszi majd át üzemeltetésre,

- amennyiben az utat az önkormányzat saját erőből megépíti és üzemelteti, nagyon el fog adósodni,

- az elkerülő útra kellene vezetni a belső teherforgalmat, feltéve, ha a lakóterülettől távolabb épül meg.

 

A lakossági petícióban foglaltakkal kapcsolatosan érdemi döntésre a képviselő-testület jogosult, azonban – mivel nem vitték testületi ülés elé a petíciót – úgy néz ki, hogy sem az Ivacsok lakossága által megválasztott Képviselő Asszony, sem a Polgármester Úr nem tartja fontosnak a petíció testület előtti megvitatását.


További információk az elkerülő úttal kapcsolatosan:

Háttér információk a Veresegyházon tervezett elkerülő út kapcsán

Elkerülő út - vicc vagy komoly?

Módosítás dátuma: 2017. november 03. péntek, 20:11