Természetkárosítás önkormányzati megbízásból PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Tatár Sándor   
2017. március 29. szerda, 11:24

Veresegyházon immár hagyománnyá vált, hogy védett madarak fészkelési időszakában fákat vágnak ki, kétes indoklással (http://tavirozsa-egyesulet.hu/…/147-madarfeszek-is-aldozatu…). Március elején több felháborodott lakos kereste meg a Tavirózsa Egyesületet az ügyben, hogy idén a Folyás-patak egyik nyugati mellékágának fái kerültek sorra (a patakág medre a Kisrét utcával párhuzamosan halad).

Egyesületünk 2017. március 16-án kelt levelében Veresegyház Város jegyzőjétől kérte a jegyzői vagy vízjogi engedéllyel nem rendelkező, Veresegyház közterületein közvetlen veszélyt nem jelentő fák kivágásának azonnali leállítását. A fakivágások felfüggesztését az is indokolja, hogy március 1-jével megkezdődött a védett madarak fészkelési ideje.
2017. március 7-én levelet írtunk Veresegyház Város jegyzőjének (közérdekű adatkérés), melyre az alábbi válaszokat kaptuk:

 

 

1. Ki rendelte el a fák kivágását?

Válasz: A fák kivágását polgármester Úr rendelte meg.

 

Egyesületi vélemény: sajnos már nem az első eset, hogy madarak fészkelési idejére időzítik a kivágásokat, és ezek megalapozására sok esetben nem áll rendelkezésre független szakértői vélemény.

 

2. Mi indokolta a beavatkozást?
Válasz: A beavatkozást az indokolta, hogy a kivágott nyárfák a csapadékvíz elvezető árokban nőttek ki, a meder tisztítását gátolták, valamint a gallyak lehullása az ott parkoló autókat veszélyeztették.

 

Egyesületi vélemény: a fák nem akadályozták a meder tisztítását, mivel nem nőttek be sűrűn a mederbe, sőt egy részük a meder szélén volt. Az érintett útszakaszon - pár métert kivéve - nem szoktak parkolni autók, ráadásul a kivágott fák egy része nem is nyúlt az úttest fölé. Elegendő beavatkozás lett volna a száraz ágak levágása, és nem tőből kivágni a fákat (ezt már a 2015 tavaszi pamut-tavi fakivágások kapcsán is jeleztük). Célszerű lett volna az önkormányzatnak beszereznie előzetesen egy független szakértői véleményt, mely megvizsgálta volna az autók fák általi veszélyeztetését. Megjegyezzük, hogy nem csak nyárfákat, hanem fűzfákat is kivágtak (2015-ben is összekeverte az akkori vállalkozó a két fát a pamut-tavi irtás során).

 

3. Ki végezte el a fák kivágását, ennek mekkora díja volt, és ki fizette a költségeket?
Válasz: A Munkát Nyerluc Illés egyéni vállalkozó végezte, Az Önkormányzat kötött vele szerződést. A munkadíja 3500 Ft+Áfa / kivágott erdei köbméter, valamint a gallyak összerakása daráláshoz 200.000 Ft/ha+Áfa (érintett terület nagysága 0,4 ha)

 

4. A faanyagot végül hová fogják szállítani / hová szállították, és mire hasznosítják?
Válasz: A kivágott nyárfát az Önkormányzat értékesítette bruttó 4000 Ft/erdei köbméter áron. Az Önkormányzat Neményi János Úrral kötött szerződést a kivágott fák elszállítására. Az előbb említett díjon az Úriember szállítójárműre pakolta a kivágott fát és elszállította.

 

Egyesületi vélemény: a kitermelt fa mennyiségére utólag rákérdeztünk, de a mai napig nem érkezett válasz.

 

5. Kik a fakivágással érintett területek tulajdonosai és kik a kezelői?
Válasz: A Fakivágással érintett terület tulajdonosa az Önkormányzat, az árok kezelője a GAMESZ.

 

6. Kérjük a fakivágásra vonatkozó engedély megküldését szkennelt formában.
Válasz: Mivel a Kisrét utcai árok 086/8 hrsz.-on szerepel, azaz külterület és nem erdőterület, így külön engedély nem szükséges a fakivágáshoz, csak az Erdészeti Hatóság tájékoztatása szükséges.

 

Egyesületi vélemény: mivel a beavatkozás patakmedret érint, a Vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény előírása alapján vízjogi engedélyt kellett volna kérnie az önkormányzatnak.

 

7. Tervez -e az önkormányzat vagy a benyújtott engedély kérelmek alapján más személy/szervezet idén további fakivágásokat, és ha igen, akkor ki, hol, milyen indokkal és mekkora mennyiségben?

Válasz: Pár magánszemélytől érkezett be engedélykérelem közterületi fakivágásra, akik általában valamilyen cél (kapubejáró kialakítása, kiszáradt fa, stb.) érdekében kérnek engedélyt, a jogszabályban meghatározott fapótlási kötelezettséggel kapnak kivágási engedélyt.

 

Egyesületi vélemény: az önkormányzat idei tervei kapcsán a mai napig nem érkezett válasz.

Módosítás dátuma: 2017. május 02. kedd, 15:43
 

Tavirózsa a Facebook-on!