Halbarát Víz Program PDF Nyomtatás E-mail
Írta: --   
2009. december 30. szerda, 17:10

Az országos hatókörű Halbarát Víz Programot 2008-ban indította el a Tavirózsa Egyesület az Ökotárs Alapítvány támogatásával. A program célja a természetvédelmi és ökológiai érdekek érvényesítése a magyarországi horgászati hasznosítású állóvizek kezelésében, a jó ökológiai állapot eléréséért, illetve megtartásáért. Az egyesület által pályázati úton meghirdetett Halbarát Víz címet, illetve oklevelet és az ezzel járó környezetvédelmi célú támogatást olyan hazai állóvizek (illetve kezelő szervezeteik) nyerhetik el, melyek hasznosítása, kezelése során kiemelt szempont a jó ökológiai állapot fenntartása. A három évre szóló cím megszerzésének szigorú feltételei vannak, melyet a nyertes pályázóknak folyamatosan szavatolniuk kell.

A címet elnyert vizek nagy médianyilvánosságot (rádió, horgászújság, Halászat c. szaklap, honlapok stb.) és egyéb támogatásokat (pl. őshonos halat) kapnak. E mellett a vizeket kezelő szervezetek jelentős (akár 75%-os) kedvezményt kapnak vízminőség vizsgálatok elvégeztetésére.

2008-2010 nyertes pályázói


FIGYELEM!

Megjelent a 2012. évi Halbarát Víz cím pályázati kiírás!

 

Halbarát Víz Pályázati kiírás 2012

Halbarát Víz Pályázati Adatlap 2012

 

Halbarát Víz Pályázati Beszámoló Adatlap (kitöltendő és megküldendő a cím elnyerésétől számított 1 év elteltével, és a lejárt cím újra pályázása esetén)

 

Cikk a Programról:

Tatár S.: „Halbarát Víz” Program – vizeink jó ökológiai állapotáért (Halászat, 2008. 3. sz.)

Letölthető szórólap:

Halbarát Víz Pályázati Rendszer 1. oldal 2. oldal

Válogatott médiaszereplések:

A Duna TV Talpalatnyi Zöld c. műsorának tudósítása (2008. 09. 09.; 12 perc 34 mp-től nézhető a Halbarát Víz Program bemutatása)

Interjú a Kossuth Rádió "Zöld Övezet" című műsorában (2008. 08. 25.)

Partnerünk:

Támogatóink:


SZIE Halgazdálkodási Tanszék

Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal, Növény-, Talaj- és Agrárkörnyezet-védelmi Igazgatóságának Gödöllői Vízélettani Laboratóriuma

www.horgasz.hu

 

Horgászbázis.hu

Módosítás dátuma: 2012. augusztus 26. vasárnap, 20:15
 

Tavirózsa a Facebook-on!