Kincsvadász diákok PDF Nyomtatás E-mail
Írta: --   
2015. augusztus 25. kedd, 12:13

2014 őszén indult el a Tavirózsa Egyesület által vezetett ZöldHíd Program, melynek egyik fő célja az, hogy a veresegyházi általános iskolás diákok elméletben és gyakorlatban is megismerjék a helyi természeti értékeket és az őket veszélyeztető tényezőket.

Lesben a mocsári teknősöknél (Kocka-tó, „Biotekik” csapat)

 

2015 tavaszán iskolai előadásokra került sor, melyben a Kincsvadászat c. terepi vetélkedő szabályai mellett a felsős diákok megismerkedhettek a helyi élővilággal. A vetélkedőre összesen 11 csapat (55 diák) jelentkezett. A feladat az volt, hogy a kiosztott, Veresegyház élővilágát bemutató Kincskereső kártyákból (14 állat- és 16 növényfaj) válasszanak ki csapatonként ötöt-ötöt. Ezt követően a kártyák hátoldalán található elterjedési térkép segítségével meg kellett keresni a kiválasztott fajokat természetes élőhelyükön. Az eredményes kutatást fotókkal kellett dokumentálni. A beküldött fotók értékelése során a ritka, ezért nehezen megtalálható állatok és növények több pontot értek a közönséges fajokhoz képest. Az eredményhirdetést júniusban tartottuk meg a Fabriczius József Általános Iskolában. Az 1. helyezést elért, „Habcsókok” nevű csapat (tagjai: Fejes Regina, Babinka Lilla, Tuba Zsófia, Szabó Teodóra) a kötelező öt fajon kívül további kettőt is megtaláltak. Külön említést érdemel, hogy sikerült felvenniük videóra egy éneklő nádirigót a Malom-tó úszónádasában. A 2. és 3. helyezést a „Kecske” és az „Erdei eprek” c. csapatok érték el. A gyerekek ügyességét dicséri, hogy a csapatok egy részének a cifrarákot, a törpeharcsát és az ember közelségét kerülő, fokozottan védett gyurgyalagot is sikerült lencsevégre kapniuk. Ugyanakkor történtek tévedések is: több csapat is a védett gyilkos csomorika helyett más ernyős virágzatú növény fotóját küldte be a Malom-tóról. Az állatok közül a mocsári teknős, a növények közül pedig a kocsányos tölgy volt a kedvenc (a leggyakrabban választott) faj. A nyertes „Habcsókok” csapat három tagja Részlet az Erdei eprek csapat élménybeszámolójából: „Bejártuk Veresegyház tavait. Megvizsgáltunk közelebbről is állatokat, növényeket. Bővült a tudásunk, és jó sárosak lettünk. Sajnos a kecskebékák elbújtak, hiába vártuk őket fényképezőgéppel a kezünkben...” Az 1. helyezett csapat tagjai interjút adtak a Veresegyházi Városi TV-nek. A díjazott csapatok részt vettek egy tanösvény túrán a veresi tavak körül, illetve a Malom-tavon egy vízminőség- mérési akcióban is. A gyerekek ezen felül a Tavirózsa Egyesület kiadványait (ÖKO-LOGIKA társasjáték, „Természeti kincseink védelme Veresegyház térségében” című könyv, Veresegyházi Tavak Tanösvény füzet, játékkártya Veresegyház természeti kincseiről) kapták díjazásul. Külön köszönet illeti Gyetvai Éva tanárnő segítségét a szervezésben.

A Program támogatója:



 

Módosítás dátuma: 2015. szeptember 25. péntek, 08:22
 

Tavirózsa a Facebook-on!