Egyesületi siker a pamut-tavi fák ügyében Nyomtatás
Írta: Tatár Sándor   
2015. december 09. szerda, 08:38

Megsemmisítették a törvénytelen jegyzői határozatot

A Pamutipari Horgászegyesület kérelmére Veresegyház Város Önkormányzata 2015 tavaszán engedélyezte 29 db., zömében középkorú (20-55 cm törzsátmérőjű) nyár- és fűzfa kivágását. A kivágásokat március és május folyamán (fészkelési időben!) végezték el, és a jegyző határozatában pótlásként 58 db. facsemete ültetésére kötelezte a horgászegyesületet.

A Tavirózsa Egyesület véleménye szerint megfelelő kezelés esetén zömében még évekig, évtizedekig megmaradhattak volna a fák, melyek árnyékolásukkal és kiterjedt gyökérzetük révén a Pamut-tó vízminőségére kedvező hatással voltak. E mellett a fák védett madárfajoknak is fészkelőhelyet biztosítottak.


kocsányos tölgy levele és termései

Mivel a hatályos - még 2008-ban az egyesület javaslatára elfogadott - Veresegyház Város Környezetvédelméről szóló 14/2008 (V. 21.) sz. önkormányzati rendelet 29 db. fa kivágása esetén 58 db. helyett 164 db. őshonos facsemete ültetését írja elő, a kevesebb fapótlási kötelezettségről szóló jegyzői határozat törvénytelen volt. A Tavirózsa Egyesület ezért fellebbezést nyújtott be a határozat ellen. A Pest Megyei Kormányhivatal 2015. augusztus 25-én helyt adott az egyesületi fellebbezésnek a fapótlás kapcsán, és megsemmisítette a határozatot. 2015. szeptember 17-én így a jegyző új határozatot hozott, melyben - már helyesen - 164 db. őshonos facsemete (kocsányos tölgy) ültetését írta elő.

 

A kocsányos tölgyet egyébként 2015-ben az év fájának választották. A Tavirózsa Egyesület figyelemmel kíséri a fapótlások gyakorlati megvalósítását is a természet védelme érdekében.

 

Módosítás dátuma: 2015. december 09. szerda, 10:21